AiF

(Arbeitsgemeinschaft industrieller Forschungvereinigungen „Otto von Guericke” e.V. – Iparágazati Kutatási Egyesülések Munkaközössége)

(1997-2008)

A Közalapítvány jelentős eredményeket ért el az ún. képviseleti munka területén is. A német szövetségi kormányzat által létrehozott AiF hálózat a kis- és középvállalkozások innovációs kooperációinak támogatását tűzte ki célul. Ennek keretében jelentős, vissza nem térítendő anyagi támogatást, valamint informatikai háttérbázist bocsátott a pályázó vállalkozások rendelkezésére.

Az AiF az országhatárokon túllépő együttműködés serkentésére a világ számos országában 15 közvetítőirodából álló hálózatot épített ki, amelynek magyarországi képviselete, a Budapesti Kapcsolatépítő Iroda a Puskás Tivadar Közalapítvány Nemzetközi Technológiai Intézetében működött 1997-től 2008 év végéig.

A budapesti iroda az évente megrendezésre kerülő kooperációs napokon népszerűsítette a német támogatási programokat és elősegítette a hazai, ill. németországi partnerek közvetítését, amelyeket folyamatosan ápolt az évek során.